A Zempléni-hegység rejtett kincse
2019. november 30. írta: Major Éva

A Zempléni-hegység rejtett kincse

A gönci Pálos kolostor romjai

Vannak a Zempléni-hegységben kevésbé ismert történelmi, spirituális és szakrális helyek. Az egyik leglátványosabb ezek közül a gönci pálos kolostor templomának romjai, és mindhármat megtestesíti. 

Sokan Pálos kolostor-romként emlegetik, pedig a monostor épületéből nem maradt fenn semmi az utókor számára; ami még most is monumentális építményként tárul a látogató elé, az a kolostorhoz tartozó templom romja. 

img_1571811480851.jpgFotó: Szinyei Róbert

Azt tudjuk, hogy a 14. században - amikor is az első említés szólt a gönci Pálos kolostorról – nem bízták a véletlenre a monostorok és templomok építési helyének kijelölését, ugyanis ezek a templomok mindig „szent” helyre épültek. Tehát biztosak lehetünk abban, hogy ha ide ellátogatunk, egy spirituális szentélybe érkeztünk.

img_1571811670135.jpgFotó: Szinyei Róbert

A gönci fehér barátok – a pálos remetéket így is nevezték – a középkorban királyok és királynők adományait élvezhették. Volt malmuk, fürdőjük, kúriájuk és telkeik. Adományként kapták a telkibányai Szent katalin kápolnát és ispotályt is.

img_1571812302194.jpgFotó: Szinyei Róbert

Nagyon kevés írásos emlék maradt fenn a szerzetesek életéről; azt azonban tudjuk, hogy a 16. század derekán elszegényedtek, és a fosztogatások áldozatául esett rendház ekkor pusztulásnak indult. Ennek emlékét őrzik a robosztus falak, amik ámulatba ejtik az oda látogatót.

img_1571812188198.jpgFotó: Szinyei Róbert

A templom romjai Telkibányától 3 km, Gönctől 5 km távolságra találhatóak, és csak gyalogosan közelíthető meg. Követhetjük a Rákóczi-túra vonalvezetését, vagy a Szent Erzsébet zarándokút rózsával jelölt útvonalát.  

nevtelen.pnggoogle.maps

Tehát elő a turistatérképpel, bakancsot fel, és keressük a piros jelzést!

A bejegyzés trackback címe:

https://abatur.blog.hu/api/trackback/id/tr2615285274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása